Rólam
A járművek születésem óta részét képezik az életemnek. Édesapám autószerelő és buszsofőr, aki szintén a veteránok szerelmese, így szinte elkerülhetetlen volt, hogy magával ragadjon az oldtimerek világa.
Az első veterán motor, egy 559-es Jawa 2002-ben került a családba. Akkor még gyerekfejjel feszült figyelemmel kísértem, hogy változik egy kopott motor igazi csodajárgánnyá. Az évek során egyre jobban bővült a veterán járművek palettája, én pedig a felújítás rabja lettem.
A Pannónia T5H különleges helyet foglal el a járművek között. Ez az első motor, amit 2006-ban egyedül raktam össze.
Gépészmérnökként és az otthon szerzett gyakorlati tapasztalatok által mára már édesapámmal együtt varázsolunk a leharcolt gépezetekből működő járműveket.
A felújítás mellett szívesen szelem az utakat oldalkocsis motorokkal. Felemelő érzés, hogy az a jármű, amibe életet leheltünk, egy egy kirándulást csak még szebbé tesz, így szinte minden alkalommal egy fotóval meg is örökítem.
Mára eljutottam arra a szintre, hogy szeretném másokkal is megosztani azt az élményt, amit egy veterán jármű tud nyújtani. Bízom benne, hogy az az öröm, amit ezek a járművek okoznak nekem, mások arcán is megjelenik majd egy- egy fotózás, vagy rendezvény alkalmával.
Remélem hamarosan találkozunk!